Ez most kissé rendhagyó bejegyzés lesz, de úgy éreztem, ki kell írnom magamból a gondolataimat. Szerintem minden olvasó ember tisztában van vele, hogy milyen könyveket szeret, legyen ez tágabb (szépirodalom, szakkönyvek, stb.) vagy szűkebb műfajok (fantasy, romantikus, dráma, stb.). Van aki kevés műfajból szemezget, valaki meg egyenesen mindenevő. És ezzel nincs is semmi gond, amíg tiszteletben tartjuk, hogy 1. nem mindenkinek ugyanolyan az ízlése, 2. más okból olvasunk és 3. alapvetően minden könyv érték.

A gond ott kezdődik, mikor valaki elítél az olvasott műfaj(ok) miatt. Elhivatott szórakoztató irodalom (és főleg fantasy) olvasóként ezzel valahogy egyre gyakrabban találkozom. Kezdve a drága húgommal, aki szakkönyveket, pszichológiai témájú könyveket, életrajzokat és néha szépirodalmat olvas, és meg van győződve róla, hogy a roskadásig pakolt könyvespolcomon a Murakami Haruki könyveken kívül minden szemét. És ezt igyekszik minden alkalommal, mikor könyvek felé terelődik a szó, az orrom alá is dörgölni... Annak ellenére is, hogy filmek  terén mindenevő. Vagy mikor egy vadidegennel szóba elegyedve könyvekről kezdtünk beszélni és volt olyan kedves megkérdezni, hogy "Ilyet minek olvasni?" Ezzel nem lehet mit csinálni, maximum elküldeni melegebb éghajlatra és közölni vele, hogy feldughatja a seggébe a Shakespeare összest vagy ami szimpatikus elnézést a rajongóktól, meg a fejét is utána küldheti, ha már ott van...

Gyűlölöm az ilyen arrogáns hozzáállást. Bevallom, nagyon ritkán olvasok szépirodalmat, mert hiába volt csodálatosan jó magyar tanárom, nem tudta megmagyarázni, hogy a szépirodalmi művek egy részében mi az értékes/érdekes/maradandó. Hiába, úgy látszik művészeti analfabéta vagyok. Gyűlöltem a Candideot, a Kurázsi mama és gyermekeit,  Adyt, a puszta létéért, Az aranyembert, az Édes Annát, Janus Pannoniust, a szürrealista francia költőket, akik részegen bedrogozva lehánytak egy csomó szót papírra és akkor ez a nagy mű itt lehet kötözködni, hogy mennyire szemét vagyok, de ezek a költők pont erről voltak híresek... Rengeteg szépirodalmi műből mindössze annyi jön, le hogy fura, unalmas, letargikus, visszataszító, legvégső esetben szimplán sz*r és még sorolhatnám. Persze van egy csomó ami viszont nagyon tetszett és örülök, hogy a kezembe került, pl. Arany és Petőfi, Stendhal, Fekete István, az Antigoné és az orosz drámák. De szerintem a kizárólag szépirodalmat olvasó rétegnek is meg kéne értenie, hogy rengeteg szórakoztató irodalmi alkotás igényesen van megfogalmazva és rendelkezik közvetítendő üzenettel is, persze van olyan is, amit egy 14 éves gyerek fogalmazási képességeivel alkottak meg elnézést, nem sértésnek szántam, én is voltam 14, én is írtam akkor még jónak tűnő esszéket/beadandókat egyebeket, amiket visszaolvasva annyira azért mégsem jó és nem hogy üzenettel nem rendelkezik, de még egyenesen káros is.  Én azért olvasok, mert kellemes időtöltés, szeretek elmerülni az újabb és újabb világokban, új karaktereket megismerni és a sorsukat végigkísérni. Szerintem azokat a könyveket, amik izgalmasak, elgondolkodtatóak, megindítóak és szerethetőek. És sokkal gyakrabban van kedvem szórakoztató irodalmat olvasni, ami pihentet és kikapcsol, mint szépirodalmat, amihez szerintem egy teljesen más hangulattal kell leülni.

Meg amikor beindult a "vámpír-láz" barátnőm volt kedves megkérdezni, hogy "Minek olvasok vámpírok könyveket, ha mind ugyanolyan?", amire az volt a kérdésem, hogy ezt ugyan honnan veszi, olvasott-e bármit a twilighton kívül. Mondta, hogy persze, de amikor visszakérdeztem, hogy mit, arra már nem tudott válaszolni, mondván úgyse ismerem... Nem kell szeretni a PNR műfajt, nem is kell olvasni, de miért kell leszarozni olyat, amiről fogalma sincs? Ráadásul egy olyan könyv alapján ami erősen megosztó még a műfaj rajongói körében is? A másik kedvencem, mikor valaki tudja, hogy nem szeret egy műfajt, de mégis erőlteti, mégis azt olvassa, aztán születnek a felháborodott, pocskondiázós, 2 csillagos értékelések, hogy ez mennyire szar... már nem azért, de ha utálok egy műfajt, minek olvasok belőle újra és újra? A legtöbb moly próbál jó könyveket találni, hogy kellemes élményekkel gazdagodjon. És nem direkt keres valamit, amit biztos utálni fog, csak azért hogy a frusztrációját levezesse, aztán mikor valaki olvasnivalót keres és megtalálja ezt az értékelést, egy életre elmegy a kedve a könyvtől, pedig lehet hogy tetszett volna neki.

A másik, ami bántja a lelkem, szintén ehhez a témához kapcsolódik. A Fumax kiadó nem rég megmutatta a borítót az Égett-hegyi könyvtár című könyvéhez, és őszintén szólva nekem nagyon tetszik, ami egy dolog. Van akinek nem tetszik, ez is egy dolog, mindenkinek joga van a véleményformáláshoz, de némelyik vélemény facebookon is meg molyon is olyan mértékű arroganciát sugall, hogy komolyan elgondolkodtam, hogy ezek az emberek tényleg szeretnek olvasni vagy azért vásárolnak és olvasnak bizonyos könyveket, hogy a felsőbbrendűségtudatukat legyezgessék? Vagy hogy megerősítésék magukat, hogy igen, ők bizony a nagybetűs értelmiséghez tartoznak? 

Sokan azt mondják, hogy olyan ponyvás... szerintem ilyen műfaj már nem létezik a 21. században, de tegyük fel, hogy létezik és hogy a borító tényleg ponyvás... Zavar? Miért zavar? Félsz, hogy akik látnak vele az utcán eltítélnek? Valahogy a Fumax olvasók benézték azt a tényt, hogy a Fumax fő profilja a szórakoztató irodalom? Vagy azt a tényt nézték be, hogy attól még mert valami szórakoztató irodalom közvetíthet értéket és készülhet igényes nyelvezettel? Vagy én vagyok hülye, és a szórakoztató irodalmon belül létezik egy műfaj amit ponyvának hívnak csak a könyvesboltok és könyvterjesztők 100%-a felejtett el standokat meg címkék létrehozni ilyen névvel? Attól még mert valami ponyva nem lehet igényes? Nem lehet értékes? A legjobb példa Rejtő Jenő. Szinte mindenki ismeri, rengetegen szeretik és igen, ponyva. Szerintem mégis többet ér, mint az irodalom órán ránk kényszerített "magas irodalmi értékkel bíró művek" nagy része... És mégis, Rejtő Jenőről egy árva szó sem esett irodalom órán, annak ellenére, hogy az olvasottsága vetekszik a legnagyobb magyar írókéval.