Wolfy olvas

Wolfy olvas

Gena Showalter: The Darkest Surrender

2016. március 07. - Wolfy27

covers_133646.jpgKiadó: Harlequin
Oldalszám: 432
Műfaj: paranormal romance
Sorozat: Lords of the Underworld 8.

A Vereség démonának őrzőjeként, Strider nem tud elveszteni semmilyen kihívást anélkül, hogy elképzelhetetlen fájdalmat ne érezzen. Számára semmi nem áll a győzelem útjába. Egészen addig, amíg Kaia, egy elbűvölő hárpia megadásra nem csábítja.

Kaianak - vagy A Csalódásnak, ahogy a fajtársai nevezik, - haza kell hoznia az aranyérmet a Hárpia Játékokon, mert a vereség az életébe kerülhet. Strider egy olyan figyelemelterelés, amit nem engedhet meg magának, hiszen neki is megvannak a maga tervei - ellopni az első díjat, egy ősi, nagy hatalmú tárgyat, mielőtt a győztes nevét kihirdetik. De ahogy a verseny eldurvul, egyetlen díj marad ami igazán számít - a szerelem, amelyet egyikőjük sem gondolt lehetségesnek.

Nagyon vártam erre a kötetre, részben mert ismét reflektorfénybe kerültek a hárpiák és részben, mert Strider nagyon érdekes karakternek látszott. És nem csalódtam, Strider nagyon egyedi karakter a Lordok között, igazi rossz fiú, pont elegendő egoval és önteltséggel, hogy az már majdnem idegesítő legyen, de pont ne lépje át a határt és az imádni való kategóriában maradjon. Kaia, akit mindig badass harcosként láttunk most megmutatta a sebezhető oldalát. Annyi önbizalomhiánnyal küzd szegény, ami egy kisebb hadseregnek elég lenne, szerencsére egy idő után le tudja vetni magáról a mindenkinek megfelelés kényszerét és akkor lesz csak igazán badass.

A történet is nagyon jó volt, végig izgalmas volt a verseny, végre láthattuk Gwent is seggeket rúgni, bár az kicsit fura volt, hogy senki nem csodálkozott el rajta elvégre mindenki úgy hívja, hogy A Félénk és valószínűleg még mindig az él a köztudatban, hogy egy angyal az apja és lássuk be nem kimondottan úgy viselkedett, mint amikor utoljára látták. Strider és Kaia viszonyának alakulása elég viharos volt, főleg az elején, ami érthető is volt, hiszen Stridernek, a démona miatt nem kimondottan egy versengő hárpiára volt szüksége, különösen a Parisos affér után, viszont így szép fokozatosan kerültek közel egymáshoz, és nagyon jó hatással voltak egymásra. A Lazarusos szál is elég érdekes fordulattal zárult és kíváncsi vagyok, hogy mi lesz ezzel a szállal.

A mellékszálak is királyok voltak, kíváncsi vagyok Paris hogy szuperál a következő kötetben és hogy sikerül-e megmenteni Siennat. Kane szála még izgibbnek ígérkezik, főleg a sors istennői által beharangozott dolgokkal, már most sajnálom szegényt. De hogy mennyire kattant az a három banya, az valami félelmetes, de nagyon jól szórakoztam rajtuk. :) És remélem Neekaról még fogunk hallani, elvégre nem mindennapi döntést kellett meghoznia, meg Talijahról is szeretnék még olvasni.

Értékelés: 10/10

A bejegyzés trackback címe:

https://wolfy-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr708451180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása