Wolfy olvas

Áprilisi zsákmányok + Könyvfesztivál

2016. április 25. - Wolfy27

20160425.jpg

A blog.hu ma nem kimondottan együttműködő, jelenleg 3-adjára írom a posztot és csak reménykedni tudok, hogy végre sikerült is kirakni és nem az üres ablak fogad mentés után. A mai bejegyzés részben a havi zsákmányokról részben a Könyvfesztiválról fog szólni. Ismét elképesztő összeget sikerült elherdálni könyvekre, persze ez főleg a Könyvfesztiválnak köszönhető, de nem bánom. Azt bánom, hogy idén 4 hónap alatt majdnem annyit költöttem, mint korábban 10 hónap alatt, úgyhogy kissé vissza kéne fognom magam, úgyhogy esélyes hogy nem megyek ki a Könyvhétre, maximum pénz nélkül, de az úgy annyira nem jó.

Maga a Könyvfesztivál igazi élmény könyvmolyoknak, sajnos ezt általában ki kell hagynom, helyette a Könyvhéten szoktam kiélni a költekezési mániám. Sajnos nem volt túl jó idő, és mivel csak csütörtökön tudtam kimenni nem igazán volt lehetőségem dedikáltatni és más molyokkal találkozni, viszont cserébe nem volt tömeg. Vasárnap is kimentem, de akkor célirányos voltam, az Agave, Fumax és Gabo közös eseményére mentem ki, hogy meghallgassam a beszélgetést a hazai SF és fantasy helyzetről, és egy csomó megjelenésről úgymond elsőként értesültem.

20160401.jpg

Hónap elején vettem ezt a három orosz nyelvű könyvet, tanulási és gyakorlási célzattal. Szánomra olvasással a leghatékonyabb a nyelvtanulás, miután megtanultam a nyelvtanokat és rendelkezek egy alapszókinccsel, de gyerekkönyvekkel mindig könnyebb kezdeni, mert egyszerűbb a nyelvezetük és kevesebb szókinccsel dolgoznak. Úgyhogy néha antikváriumokból bevásárolok, már csak olvasni kéne őket, csak ez mindig nehéz elsőre, de a Gesztenye Каштанка Сsehovtól elég vékony, szinte csak egy füzet, így szerintem azzal fogom kezdeni.

20160402.jpg

Richelle Mead Vérvonalak sorozatának 2. és 4. kötete, a Golden Lily és a Fiery Heart. Hát, ennek a két könyvnek elég kalandos útja volt, mire ideértek. A posta konkrétan kétszer kutyulta el őket, úgyhogy annak ellenére, hogy március legelején rendeltem őket, április végére értek ide. A sorozatból még nem olvastam egy kötetet sem, de az alapsorozat, a Vámpírakadémia az egyik kedvencem, úgyhogy ha kicsit is hasonlít rá, akkor biztos tetszeni fog.

20160409.jpg

Richelle Mead Vérvonalak sorozatának 1. és 3. kötete, a Bloodlines és az Indigo Spell. Ez a két szépség ma érkezett délután, így a borítóképre sem kerül fel na nem mintha elférne a képen. Az első kötetet már korábban megvettem magamnak használtan, de kicsit rongyos a gerince, így mikor az egyik moly feltette olcsón és olvasatlanul, elcsábultam, és megvettem tőle a két hiányzót. A sorozatból már csak az 5. és 6. kötetet kell megszerezni, de az elég lesz akkor, ha már minimum a 3. kötetnél járok olvasásban.

20160408.jpg

J.R.R Tolkien könyve, a Befejezetlen regék Númenorról és Középföldéről. Nagyon rég óta meg akartam szerezni a könyvet és szerencsére egy molytól "olcsón" meg tudtam szerezni már ha lehet olcsóságról beszélni egy 5000 Ft-os könyv esetén.

20160410.jpg

Jennifer Estep Elemental Assassin sorozatának 2. kötete, a Web of Lies is ma délután érkezett. Nem rég olvastam az első kötetet és nagyon tetszett. A 3. kötetet is megrendeltem, de anya igényt tartott rá későbbi ajándékozás céljából, így azt kifizette és eltette a "titkos fiók" mélyére.

20160403.jpg

És akkor most jöhetnek a Könyvfesztiválos zsákmányok. Főként olyan könyveket vettem, amiket terveztem, kivéve a fenti négyet. Évről évre egyre több idegennyelvű könyveket árusító stand van, de sajnos a legtöbbjük nagyon drágán adja a könyveit, ezért kellemes meglepetésként ért, hogy a Libro-Trade standjánál angol nyelvű klasszikusokat lehetett venni 830 Ft-ért. Megmondom őszintén rengeteg időt töltöttem azzal, hogy kiválogassam abból a 2-3 tucat címből azt a 4-et, amit meg akarok venni, de egy barátnőm segítségével csak sikerült: Kincses sziget, Robinson Crusoe, Dracula és egy olyan, amit még nem olvastam Dorian Gray arcképe. Szerencsére honlapja is van az üzletnek, ahol 880 Ft-ért lehet ugyanilyen könyveket venni, úgyhogy amint egy kis pénz áll a házhoz velem jön majd a Titkos kert, Fekete szépség és Frankenstein, csak hogy párat említsek.

20160407.jpg

Scott Hawkins Égett-hegyi könyvtárát elsők között rendeltem elő, és csütörtökön át is vettem a saját példányom. Gyönyörű és alig várom, hogy olvashassam. 35%-ért pedig teljesen megérte. Brian McClellan Karmazsin hadjáratán ugyan csak 20% kedvezmény volt, de annyira akartam, hogy nem tudtam ott hagyni.

20160404.jpg

Vivien Holloway Winie Langton sorozatának 2. 3. és 4. kötete. Ezeket már szintén nagyon régóta terveztem, mert az első kötet nagyon tetszett, és mivel 30% kedvezmény volt rá, teljesen megérte elhozni őket. Ráadásul a 3,5. kötet limitált példányszámban ajándékként járt a többi rész mellé.

20160405.jpg

Vivien Holloway Végtelen horizont című regénye, amivel szintén szemeztem már egy ideje, és szintén 30% kedvezményért lehetett elhozni. Ráadásul a kiadó standjánál ott ücsörgött Wee is, úgyhogy amint a kezembe került a könyv, már ott toporogtam mellette dedikálásért és közben valószínűleg úgy vigyorogtam, mint egy eszelős.

Voltak olyan könyvek is, amiket szerettem volna, de vagy nem volt már elég pénzem, vagy ami még jellemzőbb, nem volt akkora kedvezmény a könyvekre, amivel megérte volna megvenni a könyveket. Ettől függetlenül kívánságlistán vannak a könyvek, így amint lehetőségem nyílik rá, megveszem őket. Ilyenek pl. a Sárkánycsalogató Virág Emíliától, a Leányrablás Budapesten Böszörményi Gyulától ez szerintem karácsonyra csúszik, a KMK ilyenkor óriási leértékelés esőt zúdít a rajongókra és természetesen, amire a legjobban várok a Rengeteg Naomi Noviktól. Ez az első Gabo akciónál hazajön velem.

Eladásom annyira most nem volt, inkább rukkolán szórtam el pár eladhatatlan könyvet.

A bejegyzés trackback címe:

https://wolfy-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr528661346

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.