Kiadó: Fumax
Oldalszám: 262
Műfaj: disztópia/horror

Valami rémisztő dolog garázdálkodik odakint, amire nem szabad ránézni. Egyetlen pillantás elég ahhoz, hogy az ember őrült, kegyetlen gyilkossá váljon. Senki sem tudja, mi az, és honnan jött. A szörnyűséges hírek egyre gyakoribbá válnak. Majd a tévé elsötétül, a rádió elhallgat, és az internet is összeomlik. A telefonok elnémulnak. Az ablakon pedig nem lehet kinézni többé. Mára csak maréknyi túlélő maradt, köztük Malorie két gyermekével, akiket az egyetlen lehetséges módon nevel: a négy fal között. A folyóparti, elhagyatott ház ajtaja zárva, a függönyök behúzva, az ablakokra matracok szögelve. Egyetlen esélyük, hogy elmenekülnek egy másik helyre, ahol talán biztonságban lehetnek. De az előttük álló út elrettentő: harminc kilométer a folyón, egy evezős csónakban bekötött szemmel! Csak Malorie találékonyságára és a gyerekek éles hallására támaszkodhatnak. Egyetlen rossz döntés is végzetessé válhat. És valami követi őket. De vajon ember, állat vagy szörnyeteg?

Egyik barátnőm ajánlotta a könyvet és nagyon örülök, hogy rávett az olvasásra, mert amúgy nem hiszem, hogy kézbe vettem volna a könyvet. A könyv nagyon szép darab, igazán igényes a borítója és minden fejezetnél hátborzongató, kiszáradt faágak vannak. Maga az események két szálon futnak, a jelen, hogy Malorie elindul az úton a gyerekeivel és a múlt, ami betekintést enged az események hátterébe. Megmutatja, hogy kezdődött az egész, hogy védekeztek az emberek, hogy jutott el Malorie a házig és hogy élte túl eddig.

A könyv nagyon szépen körüljárja a túlélés gondolatmenetét, a házat teljesen szigetelték, a függönyök és minden rés el van takarva, nehogy kilássanak rajta, vizet egy kerti kútból hoznak bekötött szemmel, élelemmel a korábban beszerzett konzervek szolgálnak, és azt hiszem a disztópiák történelmében először valaki arra is gondolt, hogy amit megeszünk az a végén egy másik úton távozik és mind a csónakban mind a házban meg volt oldva és meg volt említve. Teljesen rendhagyó módon a történetet egy terhes nő szemszögéből láttuk, és így bizonyos szempontból eléggé új megvilágításba került a világvége. A karakterek jók voltak és szerethetőek néhányuk kivételével. A cím is elég hamar értelmet nyert, volt egy riasztórendszerük, az ajtó mellé függesztettek egy ládát, amiben madarak voltak és mikor valami veszély közeledett a madarak elkezdtek visongani.

A baj az volt, hogy a vége kicsit befejezetlen volt, kicsit túl hamar lett vége. Meg szerintem nekem az első kérdésem az lett volna, hogy hallottak-e Gary-ről ill. hogy ne engedjék be ha előkerülne, bármit is mond... A másik gondom, hogy semmit nem tudtunk meg a lényekről, mik ezek, miért vannak itt, hogy kerültek ide, miért őrülnek meg az emberek ha látják őket és a sort még lehetne folytatni.

Értékelés: 10/8