Kiadó: Fumax
Oldalszám: 550
Műfaj: fantasy
Sorozat: Lőpormágusok 1.

Tamás tábornagy királyellenes puccsa korrupt arisztokratákat küldött a guillotine alá, és éhezőket juttatott kenyérhez. Egyúttal azonban háborút provokált a Kilenc Nemzetekkel, és belső támadásokat a királyhű fanatikusok részéről. Közben Tamás állítólagos szövetségesei, az Egyház, a munkások szakszervezete és a zsoldoscsapatok között kapzsi hatalmi harcok törnek ki.

Kifogyva a lehetőségekből, Tamás saját félelmetes lőpormágusi képességei mellett csak kevés bizalmasára támaszkodhat. Közülük leginkább saját elhidegült fiára, a megkeseredett Tánielre, aki briliáns lövész és lőpormágus, és Adamatra, egy nyugdíjazott rendőrfelügyelőre, akinek hűségét zsarolással teszik próbára.

A külső és belső ellenség szorításában vergődve, felerősödnek a rémült suttogások pusztításról és halálról, és a földre visszatérő egykori istenekről. Persze, ezek csupán babonás vén parasztok legendái – modern, tanult emberek már nem hisznek az ilyesmiben. Pedig talán jobban tennék…

Ahogy azt a Fumaxtól megszokhattuk, ismét egy elképesztően jó könyvet adtak ki a kezeik közül. Fantasztikusan jó a regény felépítése, a világ, a karakterek és úgy leginkább minden.

Bár gyakran mondom, hogy milyen kreatív a megalkotott világ meg ilyenek, ebben az esetben tényleg egy teljesen egyedi esettel állunk szemben, ugyanis az író kikukázza a standard fantasy-elemeket és teljesen újraformálja az egészet. Végre nem a középkorban vagyunk, hanem az ipari forradalom kellős közepén, a lőfegyverek teljesen általánossá váltak és létrejött egy teljesen új mágus-kaszt, a lőpormágusok, akik képesek erőt meríteni a lőporból, több száz méterről be tudják robbantani a lőport, és akár kilövés után is tudják irányítani vagy erősíteni a lövést. A "hagyományos" mágusok pedig azon kívül, hogy allergiásak a lőporra, gyűlölik a lőpormágusokat. Továbbá az író megszabadult a szokásos elf-törpe koncepciótól is és különféle mágusok és istenek vannak. A világ összetettsége kicsit gondot is okozott az elején, mert egyszerre kellett befogadni a világ mágikus felépítését, helyrerakni az összes karaktert, kibogozni, hogy mi a vihar történik (in medias res indítás), és kibogozni a politikai kapcsolatok hálóját. Szerencsére az író ezt is ügyese adagolta a helyzethez képest, de így is sokat kellett visszalapozom a legelején, hogy megértsem mi történik.

A cselekmény szövevényes és rengeteg karaktert mozgat meg, és több szemszögből látjuk az eseményeket. Ott van Tamás, és fia, Tániel, Adamat a nyomozó és Nila a mosónő. A karakterek nagyon emberiek, mindnek vannak jó és rossz tulajdonságai, és ekkora szereplőgárdával ez azért nem kis teljesítmény. A szereplők is szinte mind hozzánőnek az ember szívéhez, kivéve azokat akik úgy vannak megírva, hogy utáljuk őket. Ilyenből is volt bőven, a gusztustalan fő-diocel, Charlemund és a kattant mágusribanc, Julene és bár valószínűleg Nilának a szimpátiát kéne elnyernie, tőlem nem sikerült. Utáltam a fejében lenni és az önző siránkozását hallgatni, hogy "Tamás ilyen gonosz, meg meg kell bűnhődnie a tettéért"... az valahogy nem zavarja, hogy több százezer ember érdekeit nézni és próbálja megmenteni az országot, még ha ehhez pár száz embert ki is kellett nyírnia...

A kedvenc karakterem amúgy Ka-poel, Tániel és Tamás lett, de Olemnek is voltak nagyon jó pillanatai és ha a mellékkaraktereket is számítjuk akkor Miheli is ott van a kedvencek között, zseniális figura.

Összességében fantasztikusan jó könyv, és remélem hamar be tudom szerezni a második és harmadik részét.

Értékelés: 10/10